Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiaital gyűjtő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiaital gyűjtő. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 18., hétfő

Egy kis nosztalgia - a kezdetek és a Booster energiaital

Minden dobozgyűjtőnek megvan a saját története arról, hogyan és miért kezdte el gyűjtögetni a dobozokat, melyik volt a gyűjteménye első darabja. 
Az én történetem a főiskolán kezdődött, a kollégiumban. Ahogy az lenni szokott, a szekrény tetején volt néhány italos üveg. Energiaitalt addig nem is ittam, azt sem tudtam, hogy milyen.
Egy szép napon vettem 3 doboz Booster nevű energiaitalt. Azóta már megszűnt a Plus, ahol ez kapható volt, szóval az ital is a múlté már, de biztos sokan emlékeznek még rá:

Az első 

Innen indult

A három dobozt is feltettem az italos üvegek mellé. Aztán újabb energiaitalok érkeztek. Nagyon megtetszettek az egymás mellett sorakozó vidám, színes dobozok, és elhatároztam, hogy mindegyikből beszerzek egyet. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire sokféle van, és olyan 30 darabnál már úgy éreztem, hogy hatalmas a gyűjteményem. Persze hamar rájöttem a tévedésemre. 
Azóta igazi szenvedéllyé vált ez a gyűjtögetés, bár az utóbbi 1-2 évben kénytelen voltam visszafogni magam, de így is lassan ballagok az 1000 db felé. Az ország legnagyobb női gyűjteménye ha lassan is, de biztosan gyarapszik :)

Cikkek a témában:

2012. augusztus 19., vasárnap

Ismert magyar energiaital gyűjtők 2. rész : Varga Miklós

Mai interjúalanyom Miklós, aki a Red Bullokra szakosodott, és egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik.     Egy biztos, neki nem kell ihatatlan energiaitalokkal kínlódnia, mindig finomat ihat! :)

Szia Miklós! Mondanál egy pár szót magadról azok kedvéért, akik még nem ismernek? Hogyan indult nálad a gyűjtés, és hogyan alakult ki az, hogy csak Red Bullokat gyűjtesz?

Varga Miklósnak hívnak, boldog családapa, elhivatott festékeladó és szenvedélyes Red Bull gyűjtő vagyok.Imádom a ralit, talán innen kezdett kialakulni az egész. Rengeteg versenyre jártam, szerencsére külföldre is sikerült kimennünk. Először Olaszország - San Remo, Korzika, Franciaország-Ajaccio, Anglia ... mindenhonnan hoztam magammal egy energiaitalos dobozt. Persze megittam. Teljesen 'beleszerettem' a Red Bull kék-ezüst színébe. A Subaru raliautónak van hasonló színe, talán innen maradt meg bennem. Számomra mindig is az 'igényes' italt jelentette. Igaz, nem vagyok nagy fogyasztó. Aztán több országon át vezettek útjaink, így mindenhonnan vettem egyet.

Soha nem estél kísértésbe, hogy másmilyen dobozokat is gyűjts?

Valamilyen szinten már kihívásnak tartom, hogy találjak olyan nemzetiségű Red Bullt,amely még nincs.Rockstar - Monster a nagy konkurencia, nagyon szép, igényes dobozokat gyártanak. Tetszenek is, de marad a 'régi' Red Bullozás. 

Összesen hány darabos a gyűjteményed?

Igazából, darabra nem tudom pontosan megmondani, mert alapelv a különböző nemzetiségű Red Bull gyűjtése.Eddigi gyűjteményem 51 országbeli, 163 még messze van. Persze, a Red Bull is erőlködik, mindenféle új dobozolásokkal, ízekkel. Így mikor nem sikerül új országot 'meghódítani', ezeket szerezgetem be.

Hol tárolod ezt a rengeteg dobozt?

Feleségem nagy bánatára, a 'nagyszobában' üveges kettesszekrényben. Ami már sajna, vagyis dehogy sajna, kicsinek bizonyul. Vigyázok rájuk: állandó hőmérséklet , ...

Sokan panaszkodnak, hogy a családjuk nem örül ennek a gyűjtőszenvedélynek. A te környezeted mennyire tolerálja a hobbidat?


A feleségem nem nagyon díjazta, de ma már szinte elismeri a gyűjteményt. Rengeteg barátom van, nyaralások alkalmával szinte mindig gondolnak rám, sokszor kérés nélkül hoznak újabb és újabb dobozokat.

Egyébként üvegeket és ilyesmiket is gyűjtesz, nemcsak dobozokat, ugye?

Igen, ami Red Bull ital,azt gyűjtöm. Tehát nem csak dobozgyűjtő vagyok, megtalálható itt üveges, plasztik dobozos. Energiaital, ásványvíz, kávé ...

Ezzel sikerült újat mondanod, fogalmam sem volt róla, hogy van kávé és ásványvíz is.


Red Bull kávé
Red Bull Lunaqua Wasser
Melyik a legkülönlegesebb Red Bullod, vagy melyik a legegzotikusabb ország, ahonnan sikerült szerezned? Melyik a kedvenc dobozod/bármid?

Hááááát, mindegyik szép. Mindig ugye a legtávolabbi, talán a japán, taiwani, a távol-keleti írás miatt.

Mióta gyűjtöd egyébként a Red Bullokat?

Teljes lendülettel 5 éve. Így számolva, még kb. 15-20 év, és meg lesz az összes. 

Van az a pénz, amiért megszabadulnál a gyűjteményedtől?

Megmondom őszintén, nincs. Nagyon sokat foglalkozom a kevés szabadidőben a kutakodással.Néha már egy kicsit talán unalmas is, de feltűnik egy kék-ezüst gyönyörűség, és ...

Nem akarod máshogyan is megörökíteni ezt a szenvedélyedet? Mondjuk egy kék-ezüstre festett házfal, vagy egy tetkó? 

Házfal nem kivitelezhető, a tetoválásnak nem vagyok híve. Így maradnak a 'facebook- fotók'.

Egyébként szereted is a Red Bullt, vagy csak a dobozok miatt gyűjtöd? Másféle energiaitalt nem is szoktál inni?

Igen, szeretem, nekem ez az etalon íz. Igaz, nem a magyar gyártású, mert ugye ez sem mindegy.Persze, mióta a többiek, a gyűjtők folyamatosan bombázzák az oldalakat Monsterrel, azért megkóstolom őket is. Sok fajtát nem kóstoltam, talán a Hell ami bejön ízvilágban.

Mi a véleményed arról, hogy egyre többen gyűjtenek energiaitalos dobozt? Ez valami múló divat most a tinédzserek 
körében, vagy ez is olyan hagyományokkal rendelkező dolog lesz, mint a sörösdobozok gyűjtése?

Őszintén, szerintem nagyon sok fiatal körében csak divat. 35 évemmel, szinte öregnek számítok az említett közösségi oldalon a gyűjtök körében. Amúgy is, divat az energiaital, sajnos. Nekem a Pepsi Cola volt, őnekik ... Persze, az sem volt egészségesebb.

A Facebookon van csak fent a gyűjteményed, vagy van valami nyilvános képtárad?

Igen, a Facebookon van a képalbumom.

Néhány kép a híres Red Bull gyűjteményből:






Köszönöm az interjút 

2012. június 29., péntek

Ismert magyar energiaital gyűjtők 1. rész : Karvaj Gábor



Ebben az új rovatban olyan energiaital gyűjtőket fogok bemutatni nektek, akik jól ismertek magyar energiaitalos körökben, és mindannyian csodálattal és kisebb-nagyobb féltékenységgel figyeljük a gyűjteményeikről készült fotókat. 


Első áldozatom Karvaj Gábor, akit szerintem mindenki ismer legalábbis virtuálisan, de ha esetleg mégsem, akkor most megismerhetitek az alábbi interjúból!



KataEnergia: Szia Gábor! Mondanál egy pár szót magadról azok kedvéért, akik még nem ismernek téged? Mikor és miért kezdtél el energiaitalokat gyűjteni?


Gábor: Gábor vagyok, 26 éves, 2009 tavaszán kezdtem el energiaitalos dobozokat gyűjteni. Akkori lakótársam az egyetem alatt sörösdobozokat gyűjtött, egy vizsgaidőszak alatt született meg az ötlet, hogy energiaitalos dobozokkal kezdjek el foglalkozni. Eredetileg csak a magyar dobozokat terveztem összekapkodni, de krakkói utazásunk során elkapott a gyűjtési láz, ekkor határoztam el, hogy igazi 'gyűjtő' leszek.


KataEnergia: Mit gyűjtesz pontosan? Doboz, üveg, stb.?


Gábor: Kizárólag dobozokat gyűjtök, fém dobozaim mellett kb. 5 darab papírdobozom is van.


KataEnergia: Kb. hány darabos a gyűjteményed?


Gábor: Kb. 2000 dobozom van, mostanában eléggé lassan gyűlnek.


KataEnergia: Van kedvenc dobozod, ha igen, melyik?


Gábor: Nincs kedvencem, de mindenképpen a lengyel dobozok állnak hozzám a legközelebb. Bár rengeteg dobozom lett az első pár lengyel óta, ezek az emlékezetes dobozok azóta is kiemelt helyen, szem előtt vannak, még ha nem is innen kerülnek ki a legszebb dobozaim. 


KataEnergia: Melyik a legkülönlegesebb dobozod?


Gábor: Nehéz eldönteni, hogy mi különleges és mi nem az. Amerikában a Monster tucattermék, Európában megőrülnek érte a gyűjtők. Számomra tán néhány kisebb vagy egzotikusabb ország doboza különleges, így egy arab vagy Afrikába importált energiaital mindenképpen érdekesnek számít.


KataEnergia: Hol láthatjuk a gyűjteményedet? 


Gábor: Gyűjteményem egy része itt tekinthető meg:
https://picasaweb.google.com/gabor.karvaj 


KataEnergia: Mennyi pénzért válnál meg a gyűjteményedtől? 


Gábor: Sok pénzt, de mindenekelőtt sok energiát fektettem a gyűjteményembe, nem szívesen válnék meg tőle.


Köszönjük az interjút!